2018. február 16., péntek

Sara Raasch: Jég, mint tűz


Három ​hónap telt el azóta, hogy Télország lakói felszabadultak, Tavaszföld királya, Angra pedig eltűnt. Minden nagyrészt Cordell segítségének volt köszönhető.
Meira királynő csak azt akarja, hogy a népe biztonságban legyen. Amikor eladósodásuk Cordell országa felé arra kényszeríti a télországiakat, hogy adósságukat ásványkincseik bányászatával egyenlítsék ki, nagy erejű és feltehetőleg veszélyes tárgy kerül elő a földből: Primoria elveszett mágiasztere. Amikor a világnak legutóbb ilyen varázslathoz volt hozzáférése, az nagy pusztulást hozott. Így amikor Cordell királya parancsot ad, hogy Meira és Theron induljon küldetésre, hogy felfedezzék a mágiaszter titkait, Meira azt tervezi, hogy szövetségesek toborzására használja az utazást. Célja, hogy a mágiaszter elzárva maradjon, és Télország biztonságban lehessen… akkor is, ha ez szakítást jelent Theronnal. De vajon sikerülhet ez úgy, hogy közben ne veszélyeztesse szeretett népét?
Mather csak szabad akar lenni. A télországiak által elszenvedett borzalmak még frissek és fájók Jannuari lakóinak életében. Olyannyira, hogy ettől Télország sebezhetővé válik Cordell agressziójával szemben. Amikor Meira elindul szövetségeseket keresni, Mather úgy dönt, a saját kezébe veszi Télország biztonságát. Vajon vissza tudja építeni lerombolt királyságát, és képes lesz megvédeni népét az új veszélyektől?
Ahogy egyre szorosabbra szövődik az árulás és a hatalom hálója, Theron a mágiáért harcol, Mather a szabadságért… Meira pedig rádöbben, hogy talán nemcsak Télországért, hanem az egész világért kell harcolnia.


A 2016-os év egyik kedvenc olvasmánya volt számomra Sara Raasch alkotása, a Hó, mint hamu. Lenyűgözött a gazdag fantáziája, amivel megalkotta a birodalmakat és királyságokat, s egy teljesen egyedi történetet hozott létre. Már az alapvető felállás, miszerint a Tavasz tör hatalomra, s a téli lakosok vannak elnyomva, fenomenális volt! Általában a hideget társítjuk össze a gonosz szóval, itt viszont pont az ellenkezője történt. Emellett a történet sem volt elhanyagolható, a végén egy nagy csavarral. Nagyon kíváncsian vártam így a folytatást, amiből kiderül, hogy Meira képes-e az országát ért károkat rendbe hozni, illetve megszabadul-e más országok befolyásától. Vajon sikerült neki talpra állítani Télországot?

A borító egyre szebb lesz. Az első részé is már nagyon beszédes volt, de a Jég, mint tűz még látványosabb lett. A címlap középpontjában egy csakram található, mely utalás Meira énjére, a harcosra, aki a népéért bármit megtenne. Ugyanakkor ez már nem egy "helyes" felállás, hiszen a közepe már három részre van osztva. Ezt tekinthetjük jelképnek, hogy igenis, mivel királynő lett, le kell tennie a fegyverét és máshogy szolgálni az országát. A négyből három évszak meg is jelenik benne: a tél, tavasz és nyár. Ezeknek az évszak királyságoknak lesz ebben a kötetben fő szerepe. 
A cím is sokkal erőteljesebb hatást ér el, mint az előzőnél. Látszik a szép, egyenletes folyamat. Hó helyett már jég, hamu helyett tűz. Mint a főnixmadár, aki a hamvaiból újjáéledt.

A történet a várt ponton folytatódik: Meira, mint friss királynő, dacol az új életével: éppen edz a csakramjával. Hiába tűnt el Angra, ő még mindig tart tőle, hogy visszatér: nem lesz tartós a mostani békésebb felállás. Ugyanakkor az udvari etikett megköveteli, hogy egy királynő másként álljon ki a népe mellett. S itt már megfogalmazódik Meira-ban egy kérdés, mely a fülszövegben is megtalálható: vajon lehet egyszerre harcos és királynő is? Valljuk be, azért hatalmas fordulatot vett az élete. Egy egész nép sorsáért felel, akik boldogsággal a szívükben tekintenek rá, hisz neki köszönhetően szabadultak meg a túl régóta tartó rabszolgasorból, így Meira-ra hatalmas felelősség hárul. Mint királynő, olyan dolgoknak kell megfelelnie, amivel eddig nem foglalkozott, hiszen nem is volt rá szüksége. Az udvari etikett és politika, a burkolt megjegyzések világa... teljesen más, mint az eddig megszokott. S gyorsan kell beletanulnia, hiszen Télország még mindig függ egy másik birodalomtól, noha nem oly értelemben, ahogy Angra rémuralma alatt volt. Cordell egy másfajta "fenyegetést" jelent. Az adósuk maradt, hiszen az ő segítségükkel tudott Télország újra talpra állni. Ez a szövetség egyfelől jó is, illetve rossz is. A történet fő irányvonala, a megoldandó probléma már a történet elején a felszínre tör, s szépen fokozatosan bontakozik ki.
De térjünk vissza kicsit a központi karakterekhez: több helyen is olvastam, hogy Meira karaktere kevésnek bizonyult az olvasóknak, mert túl sokat bizonytalankodott. Sokszor túlgondolja a dolgokat, ugyanazon a kérdésen többször is átrágja magát, s mindig vannak olyan visszatérő problémák, amiket újra és újra elővesz és elmagyaráz. Ezen kívül nagyon bizonytalan, nem tudja, kicsoda ő valójában. Én a többséggel szembe megyek: szerintem pont ettől lett hiteles a karaktere. Attól független, hogy milyen vér csörgedezik az ereiben, ő egy fiatal kamaszlány, akinek eddig teljesen más problémákkal kellett szembenéznie. Nincs mellette senki, aki megmutathatná, mit és hogyan kellene csinálni. Nincsenek próbakörök, ahol gyakorolhatna, csak is éles bevetések. Nem csoda hát, ha sokszor téved, ha bizonytalan, s ha ezerszer is átgondol egy döntést, noha már nem tud rajta változtatni. Ha én kerülnék a helyzetébe, én is ugyanígy cselekednék, hiszen nincs meg a szükséges tapasztalatom ahhoz, hogy ekkora súlyt egyik napról a másikra el tudjak viselni. Emellett az udvarok különbözőssége is megnehezíti a dolgát, hiszen minden király és királynő máshogy viselkedik, mások számukra a kedvező tulajdonságok. Ennél különbözőek már nem is lehetnének. S az a fajta óvatos, szívélyes fogalmazásmód, amivel közeledhet a többi királysághoz, szintén nem egyszerű, hisz minden kimondott szónak legalább egy mélyebb jelentése van.  Nem könnyű, sőt iszonyú nehéz. Nem azt mondom, volt, mikor engem is már zavart, hogy ennyit rugózik ugyanazon a dolgokon, de mindig "megbocsátottam" neki, hiszen csak egy tapasztalatlan fiatal felnőtt.
Mather karakterében viszont kissé csalódtam. Többet vártam el tőle. Érthető, hogy kicsit játssza a sértődött, rangjától fosztott királyfit, de azt hittem, hogy ennél erősebb a kötelék közöttük. Úgy gondoltam, hogy hamar túllép az őt ért sérelmeken, s mint Meira legfőbb tanácsosa, hadvezére, bármije mellette marad. Az előző részben sem volt a szívem csücske, mégis... úgy éreztem, több rejlik benne. S igaz, hogy tartogatott meglepetéseket, hiszen idővel ő is rájött, ki is lakozik a szíve mélyén, de nem tudok arra gondolni, hogyha előbb lépett volna, akkor minden máshogy alakulhatott volna.
Theron viszont egy igazi meglepetés volt. A Hó, mint hamuban nagy sikert aratott nálam. Szerettem, hogy a végsőkig kiállt Meira mellett, még az apjával szemben is - ezért ért szinte hidegzuhanyként a mostani viselkedése. Furcsa szemmel tekintettem rá. Birtokló volt, mégis elutasító. Sugárzott belőle a szerelem, de mellette mégsem a logikus dolgokat hajtotta végre. Egyfelől csalódtam benne, másszor pedig igazán felnéztem rá. Számomra ő még mindig egy kedvelt karakter, s az is marad. 
Az új karakterek és helyszínek igazi felüdülést jelentettek. Nagyon tetszett, hogy minden országnak megvan a magára jellemző tulajdonsága, de ettől független nincsen semmilyen sablonos ismertetőjük. Fontos, hogy láthattuk, mennyire sokféleképp lehet felhasználni a varázserőt, s milyen előnyei és hátrányai vannak, így nem csak Meira gondolataira számíthattunk, hanem bennünk is kialakulhatott egy kép arról, hogy vajon melyik a jobb: a saját mágiamentes világunk, vagy a varázslattal átitatott évszak és ritmus királyságok. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon én melyiket választanám, ha lenne lehetőségem. Hol élnék, melyik királyságban? Mágiával átitatott, vagy mentes világban? Több elképzelés is kialakult a fejemben olvasás közben, melyek folyamatosan változtak, ahogy egyre töbet és többet tudhattunk meg a különböző népcsoportokról. A végére egyet értettem én is Meira nézeteivel, noha később eszméltem rá, mint ahogy ő meghatározta. 

Többet vártam el ettől a könyvtől. A sorozatokban az a legnehezebb, hogy az előző kötetnél mindig jobbat kell alkotnia a szerzőnek, többet kell felmutatnia. Sokkal nehezebb, mint egy sima egyszerű könyvnél. A köszönetnyilvánításban Sara meg is jegyzi, hogy félt a középső gyerek szindrómától, s úgy érzem joggal. Számomra nem aratott osztatlan sikert. Az előző kötet után egy sokkal kiforrottabb, erőteljesebb történetre vágytam, ahol pörögnek a lapok, s képtelen vagyok letenni, akár egy pillanatra is. Hiába vetettem bele nagy hévvel magam, ahogy elindulnak bejárni a vidéket, elvesztettem a lelkesedésemet. Egyszerűen túl sok volt az politika benne, s a felesleges szócséplés. Nem éreztem letisztázottnak. Sokszor azon kaptam a szerzőt, hogy csapong a gondolatai között, mintha maga sem tudná, mire akar a végén kilyukadni. Igaz, hogy a tetőponttól újra élvezhetővé vált a kötet, de ez egy erős mélypont volt a számomra. Ha több logikát tartalmazott volna, akkor nem zavart volna.
Meg kell említenem még, hogy a történet fő mozgatórugója, a kulcsok sem voltak igazán tökéletesek. Az elképzelés jóra sikerült (bár más könyvben is előfordult már ez a mozzanat), de a megvalósítás már kevésbé. Tetszett, ahogy Meira szépen rájött a dolgokra, hiszen alapvetően egy okos, de tapasztalatlan lány. Ugyanakkor a leírt részek nem kivitelezhetőek. Azt ne mondja nekem senki, hogyha valahol megmozdul a föld, akkor egy teremmel arrébb senki nem észlel semmit. 
Emellett úgy éreztem, hogy a szerzőre túl nagy hatást gyakorolt Sarah J. Maas munkássága. Az Üvegtrón sorozat főszereplőjének élete nagyban hasonlít Meira történetére. Emellett jellemre is nagyon hasonlóak, s korban is megfelelőek. Túlságosan nagy volt közöttük a hasonlóság, amit nem lehet véletlennek nevezni. Még ha Maas munkássága is inspirálta, akkor is több saját tulajdonságot kellett volna adni a harcos királynőnek és az őket körülvevő szereplőknek. S ha ez nem elég, még a történetben is érezhető átfedés, például, amit az előző gondolatmenetemben is már említettem.

Számomra a Hó, mint hamu még mindig nagy kedvenc, amit sajnos a folytatás nem tudott felül múlni. A történet közepével nem voltam igazán kibékülve, s egyáltalán nem láttam a szemem előtt peregni az eseményeket, mint ahogy az olvasmányaimnál szokott. A végére viszont Sara összeszedte magát, s egy igazán erős befejezést hozott létre, aminek köszönhetően kíváncsi vagyok a befejező részre is. S igaz, hogy az események láncolata nem volt épp a legjobban kiforrva, de karakterszinten a szerző nagyot alkotott. Mindenkinek egy új oldalát mutatta meg, amit eddig nem ismertünk, s mindenki tartogatott meglepetéseket. Meira sokat nőtt a szememben.
A Jég, mint tűz egy csodálatos sorozat kevésbé nagyszerű folytatása, de nem bánom, hogy elolvastam. Tartogatott meglepetéseket, s jó volt visszatérni a régen látott karakterek közé, s velük vállvetve harcolni Télország jövőjéért.



"Elegem van abból, hogy magammal harcoljak."

"(…) bárcsak senkinek ne kéne színlelnie, rejtegetnie semmit, és bárcsak mindannyian annyira erősek lennénk, hogy meg tudjunk birkózni mindazzal, ami velünk történt."

"Ez is a szabadság része… hogy álmodozhatunk, és tudjuk, hogy megtörténhetne, ha akarnánk."

"Így működnek az emberek közötti szoros kapcsolatok: amikor az egyik vak, a másiknak kell látnia helyette. Amikor az egyik küszködik, a másiknak muszáj erősnek maradnia."

"Senkit nem szabad arra kényszeríteni, hogy az legyen, aki nem akar lenni."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése