2018. március 5., hétfő

Márciusi Olvasmánytervek


Sziasztok!

Végre beköszöntött a március: új évszak, új hónap, új olvasmánylista.
Nagyon vártam már, hiszen hivatalosan is itt már a tavasz, változik a világ, illetve más szempontból is szeretem ezt a hónapot. 

A márciusi terveim viszonylag hamar összeálltak. A következők biztosan terítékre fognak kerülni:


A sorrend pedig a következőképp alakul:

JILL SANTOLOPOLO: A FÉNY, AMIT ELVESZTETTÜNK
GOMBOS TÜNDE: PATAKI EMMA NAPLÓJA
ANNE L. GREEN: A SÖTÉTSÉG FOGSÁGÁBAN
ERNEST CLINE: READY PLAYER ONE
JEFF VANDERMEER: EXPEDÍCIÓ
DENNIS LEHANE: EGYMÁSBA VESZVE

A sorrend is úgymond adott volt. Az első három könyv már régebb óta nálam van, s nagy kíváncsisággal fordulok feléjük, így egyértelmű, hogy velük kezdek. A Ready Player One-t a film megjelenése előtt szeretném elolvasni, az Experdíciót mielőtt megjelenik az új borítós változat, s végül az Egymásba veszve, mert munkatársam két hónapja rágja a fülem, hogy muszáj elolvasnom, s megmagyaráznom neki a végét.

Persze ezeken kívül biztos lesznek nem betervezett kötetek - remélem nem fogják a megjelölteket kiszorítani. A március egy igazán izgága hónap lesz, így nem is mertem magamnak több kötetet is kijelölni. Örülök, hogyha ezekkel végezni tudok.

S ti mit terveztek márciusra? :)


2 megjegyzés: