2018. január 24., szerda

Sarah J. Maas: Köd és harag udvara


Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. 
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete. 

A szerelemért még a halált is kicselezte. 
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.


Sarah J. Maas másik sorozata, az Üvegtrón indította el régebben a könyvvásárlási lavinát az életemben. Előtte mindig könyvtári példányokat olvastam, több okból kifolyólag, de az ő munkássága ennél többet érdemelt: a sorozat első három részét megkaptam bátyámtól, majd a többit már jómagam rendeltem meg. Tavaly, mikor a Tüskék és rózsák udvara elérkezett végre hazánkba is, azonnal lecsaptam rá, hiszen Sarah-ban képtelenség csalódni, s tudtam, hogy ő is szerves része lesz a gyűjteményemnek. Alapvetően ez a kötet nem váltott ki belőlem olyan szintű rajongást, mint az előzőek, de mégis, kellően megszerettem a világot, amibe belecsöppentünk, s így vártam a folytatást. A Köd és harag udvara tavaly év végén jelent meg, s viszonylag nem is sokáig bírtam ki nélküle, hiszen nemrégiben meg is vettem, majd szinte azonnal neki is estem az olvasásnak. Elismerem, Maas függő vagyok.

Alapvetően a könyveihez készített borítótervek is már egyediek. Nagyon tetszik ez a grafikus megoldás, s hogy mindig a főszereplő van rajtuk a középpontban, egy épp, a kötetre jellemző hangulat-és színvilágban, illetve öltözékben. Apró változások figyelhetőek meg csak, de ezek már rengeteget elárulnak a soron következő részről. A Köd és harag udvaránál Feyre igencsak nagy változáson ment keresztül, de a javára vált, hiszen már itt láthatjuk, hogy a történet ott folytatódik, ahol vége lett. Feyre immáron tündérként, hallhatatlanként van jelen, s a kezén levő minta miatt már előre tudjuk, hogy Rhysand nagy szerepet fog játszani a későbbiekben.
A cím elég baljóslatú lett, ami megadja az alapkíváncsiságot a történethez. Erre jelen esetben szükség is van, hiszen nem éppen egy rövidke könyvet tartunk a kezünkbe: Sarah a maga 750 oldalával nem mondható fantáziátlannak. 

Nagyon vártam már ezt a kötetet, mégis, kicsit félve álltam neki. Az előző részben voltak dolgok, amik kifejezetten zavartak. Feyre még az emberi formájában nem éppen volt mindig szerethető, de ezen simán túl tudok lépni, hiszen, mint minden halandó, ő is hibázik. Ez így van jól. Szóval ez is közrejátszott, de sokkal nyomósabb ok volt, hogy mindenhonnan Rhys neve köszönt vissza - mármint a rajongóknál. Az első rész után mindenkit ő istenítette. Én nem tartoztam közéjük, hisz igaz, hogy nem tekinthetünk el a karakterétől, de ettől független nem mondanám központi alaknak sem. Úgy éreztem, hogy Tamlin nem kapta meg a kellő esélyt, hogy bizonyítson, s féltem, hogy Sarah most sem fogja megadni neki. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, direkt bekészítettem magam mellé három napi hideg élelmet, hogy véletlen se kelljen abbahagynom egy percre se, de ezt a lelkesedést hamar más érzés váltotta fel: ez pedig a döbbenet volt. Gondoltam, hogy az elején lesznek nehézségek benne, hiszen azért amin Feyre keresztül ment, arra nincsenek igazán szavak, de azért van egy határ. Egyszerűen nem tudtam hova tenni sem őt, sem Tamlint. Teljesen kifordultak abból a karakterleírásból, amit én a kis fejemben megalkottam róluk. Komolyan elgondolkodtam, hogy le is teszem körülbelül 70 oldal után a kötetet. Még szerencse, hogy ilyen lelkes barátaim és támogatóim vannak, akik ezt nem engedték, s bíztattak, hogy lesz ez még jobb, csak ne adjam fel. De attól még ugyancsak szkeptikusan álltam a dolgokhoz. Tényleg másra számítottam, merően másra. Sajnáltam őket, együtt éreztem velük, amennyire tőlem tellett, de kiábrándultam. Aztán szépen, lassan, de elindulnak a szálak. Megjelenik Rhys is a színen, aminek bevallom őszintén, elsőnek nem örültem, mert már így is el volt cseszve a sztori a számomra. <<Elnézést, de ezt, amit akkor éreztem, csak ezzel a kifejezéssel tudom igazán kifejezni.>> Amikor először magával viszi Feyre-t nem könnyebbültem meg. Szinte dühöngtem. Nem maga a tény borított ki, hisz arra számoltam, már az előző rész vége alapján, hanem az akkor zajló események, s a Feyre-ben végre menő érzések. Nem szeretnék semmit elárulni, de akkor, ott, igazán mérges voltam a mi kis hősnőcskénkre. Valamilyen szinten megértettem, de ettől még úgy éreztem, hogy mindenkit átvert maga körül.
De lépjünk tovább, mert lassan, de biztosan az események egy jobb irányt vesznek. Az igazi pálfordulat a 275. oldalon történt meg. Fény gyúlt a szememben, csak úgy ragyogtam. Feyre pontosan azt mondta magának, amit én is szerettem volna vele közölni:

"Állj meg!
(...)
Állj meg, állj meg és gondolkodj!
Túléltem  férget és Amaranthát. Új, fontos képességeket kaptam.
Erőt.
Erős vagyok."

Igen, Feyre, igen, te erős vagy, nem ez az összetört kicsi lány, akinek eddig mutattad magad! Te magad vagy a Napfelkelte ragyogó narancssárgája és a háborgó tenger mélykék színe! Végre! A hideg is végigszaladt a hátamon, miközben jólesően borzongatott a meleg. Feyre végre megtalálja önmagának egy apró kis részét, s végre elkezdődik a gyógyulási folyamat, így újra olyan lesz, mint amilyennek az előzőekben megismerhettük.  Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve élveztem az olvasást is. 
Igen, élveztem végre, ahogy a szemem fut a sorok között, méghozzá olyannyira, hogy a maradék majdnem 500 oldalt mindössze két részletben daráltam le. Szerintem ez mindent elárul.
A történet a továbbiakban egyszerűen gyönyörű és izgalmas. Eddig sem volt ötletszegény, de teljesen a háttérbe szorítottam a karakterek nevetséges viselkedései miatt. Most már, hogy teljes pompájában ragyoghatott... csak ámulni tudtam. Sarah még mindig úgy csűri-csavarja a szálakat, hogy véletlen se tudjuk kitalálni, mi fog következni, bár igazából nem is akartam egy kicsit sem előre gondolkodni. Az utolsó száz oldalnál próbáltam lassítani az ütememen, mert egyszerűen nem éreztem még késznek magam arra, hogy már most elhagyjam a szereplőket, míg megjelenik a folytatás. Ehhez gyenge voltam, ezért visszalapozgattam, de ugyanakkor nagyon érdekelt, mi lesz a vége, ezért folytattam is mellette. Sok helyen olvastam, hogy összetör, néhányan meg is könnyezték az utolsó eseményeket. Jómagam nem hullattam érte könnyeket, de miután leraktam, megértettem, mi mehetett másokban végbe. Az írónő egyszerre szeretetteljes és kegyetlen az olvasókkal. Egy kis rész bennem is összedőlt, de én pozitívan tekintek a jövőbe. Mindenki ott van, ahol jelen pillanatban lennie kell, még ha ez fájdalommal jár, akkor is.
S bocsánatkéréssel tartozom az írónő felé. Tudom, hogy ez sosem fog eljutni hozzá, de úgy érzem, ki kell írnom magamból: bocsánatot szeretnék kérni, amiért fanyalogtam Rhys karaktere miatt. Semmivel nem voltam jobb, mint például a Tavasz vagy a Nyár udvarainak lakói. Én is csak azt láttam, amit akartam. Amit kivetítettem. Sarah J. Maas csodás karaktereket alkotott, akiket nem lehet beskatulyázni. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, de egyik sem nyomja el a másik oldalt. Én, balga módon ráhúztam az első könyvben mindenkire egy általam kitalált szereposztást, s görcsösen ragaszkodtam hozzá az utolsó pillanatig. Mentségemre szóljon, a legtöbb könyvben nincs ilyen szintű karakterkidolgozás, s azokat vettem alapul. Valaki jó és valaki rossz. Változási lehetőség szinte nulla, ha meg is történik, akkor az inkább mellékszereplőnél. Szóval igen. Saját magamat ringattam hamis tévhitekbe, ameddig csak lehetett, de Maas a vállamnál fogva rázott fel: nem úgy van, ahogy én látom. Nyissam ki a szemem, s lássak a dolgok mögé. Ne csak azt figyeljem, amit elvárok, hanem a valódi lényüket. Szóval bocsánat. Megtanultam a leckét. 
S igen, Rhysand-től is szeretnék bocsánatot kérni. Sokkal több, mint aminek elkönyveltem, sokkal jobb, mint amit a világ képes elfogadni.

A Köd és harag udvara egy mesteri munka. Az egyik legjobb fantasy sorozat, amit valaha is olvastam, s nem is hiszem, hogy bármi is überelni fogja ezt az élményt. Az írónő sokkal többet ad, mint amit a magamfajta olvasó molyok megérdemelnének.
Lehet, hogy az elején nehezen barátkoztam össze újra Feyre-val és a kialakult helyzetekkel, de így, visszatekintve kellettek azok a jelenetek is, hiszen így tudott engem is felébreszteni, hogy nem minden az, aminek látszik. Meg kellett élnem a mélypontokat is ahhoz, hogy lássam, mennyire kiemelkedőek és kivételesek is az Éjszaka Udvarának vezetői és a népe. Látnom kellett, ahogy Feyre ismét visszatalál önmagához, hogy kellőképp tudjam értékelni a történteket. 
Ez egy csodálatos könyv, amiben minden romantika és fantasy rajongó megtalálja a neki tetsző dolgot. Emellett nem csak a szereplők jellemét, hanem az olvasóét is építi. Kedvenc lett, s türelmetlenül várom a folytatást. Hiszen a történet még csak most kezdődik...



"Lehet, hogy a lelkem mélyén mindig is össze voltam törve, és örök sötétség honolt bennem."

"Nem leszek többé gyenge. Nem akarok senkitől se függeni."

"Az ajtó felé haladva úgy döntöttem, hogy nem leszek áldozat, és egér sem vagyok Hanem farkas."

"– (…) Az eltúlzott szerelem méreg is lehet."



4 megjegyzés:

  1. Alig várom, hogy én i olvassak az írónőtől :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát szomorú is, hogy eddig még nem olvastál tőle! Tessék elkezdeni, s sorban haladni! :))

      Törlés
  2. Hát babó...a te írásaidnál úgy szoktam, hogy miután elkészítettem a sajátomat, azután kezdek nálad nézelődni, és így garantáltan mindent elolvasok. Csuda klassz amit csináltál, szépen fogalmaztad a szavakat is. ^^ <3

    Ja, és leborulok előtted, hogy ennyi mondatban ki tudtad fejezni a lényeget. Nekem sokszor 9 bekezdés se elég, és még úgy se írok le mindent, amit szerettem volna. :'( :D

    VálaszTörlés