2018. január 23., kedd

Liz Nugent: Mindig is éjjel lesz


A tökéletes házaspár. A tökéletes gyilkosság. Senki nem feltételezné, hogy az elismert bíró és az elegáns felesége egy drogos prostituálttal beszél meg találkozót. Azt pedig végképp nem, hogy a lányt megölik és eltemetik a patinás, ódon villájuk kertjében.

A Fitzsimon házaspár mélyen hallgat a gyilkosságról. A nő mindent megtesz, nehogy a fia tudomására jusson a szörnyű titok. A férfi viszont lelkileg és idegileg kezd szétesni.

De a fiú nem olyan naiv, mint ahogy a szülei képzelik. Talán nem is annyira ártatlan. És a legnagyobb probléma, hogy szinte rögeszmésen érdeklődni kezd a prostituált családja iránt…


Ezzel a könyvvel kissé furcsán indult a közös kalandom. Akárhányszor szóba került, vagy épp a munkába forgattam kicsit, mindig kétes érzések árasztottak el. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mit vált ki belőlem, ha rápillantok. Volt, mikor azonnal neki szerettem volna kezdeni, csábítgatott a borítón a ház, ismerni akartam a titkait, de ha két órával később ránéztem már máshogy éreztem. Már nem volt meg ez a bűvereje. Nagyon erősen az aktuális lelki állapotom volt rám hatással, ezért olyat tettem, amit nem szoktam: elolvastam a fülszöveget, mely végleg eldöntötte, hogy melyik pszichothriller lesz a következő a sorban.

A borítóterv kifejezetten találó lett. A homályból kirajzolódó ház tökéletesen megadja a könyv alaphangulatát, hiszen végig így érezzük magunkat. Folyamatosan megy le a Nap, csordogálnak az események, szépen, lassan derülnek ki a dolgok, s mikor beköszönt az éjjel, az bizony maradandónak bizonyul. 
A cím is nagyon találó lett, emellett figyelemfelkeltő is. Mindig is éjjel lesz. Rögvest a potenciális olvasóban felbukkan a kérdés: miért? S tudni akarja. De ha ez nem elég meggyőző, akkor érdemes még egy kicsi pillantást a borító legaljára vetni, ahol a történet első két mondatát emelték ki: 

"A férjem nem akara megölni Anne Doyle-t. De az a rohadt szajha megérdemelte. "

Mi ez, ha nem egy igazán erős kezdés? Mi ez, ha nem egy figyelemfelhívás? Mi ez, ha nem egy intés a továbbiakban? A kiadónál eddig is igényes borítómunkák jelentek fel, melyek vonzzák a tekintetet, de úgy érzem, ez lett a legsikeresebb mindközül. Igaz, hogy nem első pillantásra ragadja meg az olvasót, de ha egyszer valaki közelebbről is megvizsgálja... onnantól kezdve nincs maradása, míg az utolsó szóig el nem ér.

Eddig tudtam visszafogni magam, hogy ne kezdjek el áradozni erről a könyvről. Adtam magamnak több napot a befejezés után, hogy kialakuljon bennem egyfajta józanabb benyomás, de sajnálom, ez nem jött össze. Ez a könyv egyszerűen zseniális, s még mindig hevesebben kezd el verni a szívem, ha rá gondolok. Engem teljesen beszippantott. Ennek érzékeltetéseképp elmondanám most nektek, hogy amint letettem a könyvet, máris írtam a munkatársamnak, hogy azonnal olvasnia kell. Most azonnal átviszem hozzá a könyvet, de el kell kezdenie olvasni. Másnap délig engedélyeztem a számára legkésőbbi határidőt. Telefonon és egyéb felületeken keresztül legalább egy óráig áradoztam róla teljes elragadtatással. Mást sem tudtam ismételgetni, csak azt, hogy ez beteg, de ennyire jó könyvet én még eddig nem olvastam. De mitől is vált eddig a 2018-as év legsikeresebb könyvévé a számomra? Hát nézzük csak:
Az első két mondat, mint már említettem, igen hatásosra sikeredett. Már lekötötte a figyelmemet, hiszen azért valljuk be, egy történet sem kezdődött még így. Egy könyv sem vette úgy kezdetét, hogy a főszereplő bevallja, hogy bizony, valaki meghalt, de teljes meggyőződése szerint ennek így kellett lennie. Megadja a könyv alaphangulatát, s már itt elkezdi generálni a feszültséget. Már az első sornál. Hát mi lesz még itt a későbbiekben? El sem tudjátok képzelni!
Szóval azt már láthatjuk, hogy Lydia nem bánta meg, ami történt, de a kérdés még ott lebeg a feje felett: miért kellett ennek a lánynak meghalnia? Nos, erre viszonylag sokáig nem kapunk választ, s míg ez ki nem derül egyszerűen képtelenség letenni a könyvet. De tényleg. Egyszerűen tudnunk kell, mi volt a kiváltó ok, ami miatt ez a lány már nem vehet többet levegőt, s mélyen, a földfelszín alatt fekszik. Mit vétett, ami miatt odakerült. Ugyanakkor, mire kiderül, hogy mi is volt a háttérben, addigra az események olyan meglepő fordulatot vesznek egyik pillanatról a másikra, hogy már azért nem tudjuk letenni a továbbiakban a könyvet. Ha lett volna időm, akkor egy ültőhelyemben a végére értem volna. Szinte fájdalommal járt, ha el kellett tőle szakadnom. 
Ez az egész azért érdekes, mert kifejezetten olvasmányos történetről beszélünk. A lány ugyan meghalt, de halad minden tovább a saját medrében. A történetet több szemszögből ismerhetjük meg: megszólal ugye Lydia, a feleség, Laurence, a fiú és Karen, aki a meggyilkolt lány húga. Láthatjuk, hogy különböző emberek miként élték meg ezt a halálesetet, milyen kihatással volt a saját életükre. Nagyon sokszor utazunk gondolatban vissza a múltba, egy-egy kiragadott eseményhez, ami elsősorban nem a történethez, hanem a karakterekhez ad plusz információt, ezáltal teljesebb kép alakul ki róluk, s a bennük játszódó folyamatokról. 
Ennél a kötetnél nem lehet arról beszélni, melyik szereplő szimpatikus, s melyik nem, mert ez folyamatosan változik. Vegyük alapul Lydiát: nem tudom rá mondani, hogy kedveltem volna, hiszen ez szinte lehetetlen, főleg, ahogy a szálak elkezdenek kibontakozni, de ettől független nem tudtam utálni sem. Egy annyira érdekes központi karaktere az eseményeknek, hogy arra nincsenek szavak! Megvan róla a saját véleményem, de azt nem lehetne egyszerűen a kedvelem-nem kedvelem kategóriába besuvasztani. A többiekkel ugyanígy vagyok. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai. Mindenkinek többnyire megérthetőek a tettei, s mégis az egész történt egyszerűen beteg. Ép ember nem gondol úgy Anne Doyle-ra, mint Laurence, miután kiderült, hogy meghalt - s halkan megjegyezném, hogy a számára egy teljesen ismeretlen személyről beszélünk. 
Tehát a karakter mind egytől egyig érdekesek. Valamilyen szinten teljesen emberszerűek, hiszen ugyanúgy élnek, mint mi, ugyanúgy cselekszenek, például dolgozni járnak, mint mi, de mégis: az agyukban van valamiféle defekt, ami miatt nem hasonlíthatóak egy átlagos férfihez vagy nőhöz. 
Ez a megszokottság is különlegessé tette ezt a történetet: igaz, hogy valaki eltűnt, de ettől még a dolgok folytatódnak tovább, az élet nem áll meg, s mindenki halad továbbra is előre. Laurence a szemünk előtt nő fel, s változik meg. Ugyanakkor egy ilyen esemény mindenki életén nyomott hagy, s már semmi sem lehet olyan, mint amilyen régen volt.
A karakterekről nem is mondanék többet, mert már félő, hogy elszólom magam egy-egy érdekesebb rész miatt. szóval ugorjunk egyet:
Liz Nugent képes arra, hogy végig fent tartsa az olvasó figyelmét. Mindig van egy olyan esemény, aminek muszáj kiderülnie, mielőtt letesszük a könyvet. Hiába vannak fejezetek, nem lehet semelyiknél csak úgy abbahagyni, sőt, ha lehet, akkor ebben az esetben a váltott szemszög még jobban generálja a kíváncsiságot, hiszen másnak a szemével lehet, hogy olyan részletek derülhetnek ki, amiket eddig még homály fedett. Folyamatosan derülnek ki a dolgok, s sokszor találkozunk meglepő fordulatokkal is. Sok olyan pontja van, amit képtelenség előre kitalálni, mert ahogy a valóságban is, egyszer csak megtörténik a baj, ahonnan nincs visszaút. S mikor a végéhez érünk, azt hisszük, hogy tudjuk, mi fog következni, hiszen már kellőképp megismerhettük az írónő stílusát, s tudjuk mi rejtőzik benne, de képes olyan lapokat - másodpercek alatt - kihúzni még a tarsolyából, amikre egyáltalán nem számítunk. Hihetetlen, ahogy csavarni tudja a szálakat. Meglepett. Folyamatosan ledöbbentett, s gondolkodni is képtelen voltam, míg a végére nem értem. Ami tényleg hatalmasat üt. S mikor már azt hiszed, mindennek vége. Megvolt a tetőpont, s már csak a levezetés van, akkor is még csavar rajta egy aprót, ám de annál jelentőségteljeset. Az utolsó mondatával is képes még egy nagyot ütni.

A Mindig is éjjel lesz egy igazán meglepő könyv. Sosem gondoltam volna, hogy egy olvasmányom is ennyire el fogja venni az eszemet, mint ez. Azt hittem már, egy kötet sem tud igazán újat mutatni. Az utóbbi egy évben semelyik történet nem tudott ennyire meglepni, mint ez. Egyszerűen zseniális, ahogy az írónő csavarja a szálakat. Igazán kiérdemli a legjobb thriller kategóriát, sőt, én még egy kicsit messzebb megyek: a Mindig is éjjel lesz a pszichothillerek koronázatlan királynője. A 2018-as év legkedveltebb kötete lett a számomra. Oly mértékben lekötött, mint még eddig könyv soha. 
Mindenkinek ajánlanám, aki egy picit is szereti a pszichothrillerek világát, vagy egy kicsit is nyitott a műfajra. A valaha létezett legfordulatosabb és legmeglepőbb történet, szóval ne habozd felütni, de készülj: itt kő kövön nem marad s még napokig a hatása alatt leszel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése