2017. november 28., kedd

Stephanie Garber: Caraval


Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. 
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. 
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. 
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

2017. november 22., szerda

Cornelie C. G.: Teremtő ​erő


Tiziana ​Montelloni Smith, a romantikus lelkű írónő nem vágyik másra, mint kiszámítható életre, szerető családra. Mivel társa, a briliáns elméjű ügyvéd egyik nyomozása során fenyegetések célpontjává válik, Tiziana sem maradhat ki a küzdelmekből, akaratán kívül keveredik veszélyes kalandokba.

Ha mindez még nem borítaná fel a lány békésnek és boldognak hitt életét, egykori szerelme, Anthony Wilson, a katonai múlttal rendelkező, nemzetközi elismerésnek örvendő pszichológus felbukkanása megteszi ezt.

Egy nő, két férfi és egy szenzációs felfedezés, ami forradalmasíthatná az egészségügyet.

Miközben a sorsfordító találmány körüli események izgalmas fordulatot vesznek, Tiziana saját életében is döntésre kényszerül. 
Vajon személyes ellentéteiket félretéve képesek lesznek összefogni, hogy ezt a kalandot is ép bőrrel megússzák? Sikerül nekik segítőtársaikkal együttműködve megismertetni a világgal a rendkívüli felfedezést? 
A New York pörgős világában játszódó, meglepő fordulatokban bővelkedő, szerelemmel és humorral fűszerezett történetben mindenre fény derül. 
Cornelie C. G. Érzelmi vírusveszély című kötetében életre kelt hősei ezúttal is bebizonyítják, hogy ha valaki az álmait követi, nagyot nem tévedhet. Egy valami biztos csak, a változás.

2017. november 18., szombat

Blogszületésnapi nyereményjáték - 2. felvonás

Kerstin Gier: Silber - Az álmok harmadik könyve

 
Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.

„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”

Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.

Először is: hazudott Henrynek.

Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.

Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.

Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…

Merülj el e csodálatos világban!

2017. november 15., szerda

B. A. Paris: Zárt ajtók mögött


Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban. 
És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.

Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok. 
Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?

2017. november 10., péntek

Róbert Katalin: Szelídíts meg


Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek… 
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…

Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?

2017. november 7., kedd

Frank Márton: A világ peremén

Szeptember 8-án egy rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal szerte a világon. Másnap tizenhárom fiú (köztük a francia Gerard Montes) eltűnik. Gerard és sorstársai egy üres pusztán, végtelen erdők peremvidékén térnek magukhoz. Kik rabolták el őket, és miért? Vajon képesek lesznek-e legyőzni a hazatérésük útjába álló akadályokat: a közelgő telet, a vadállatokat és a titokzatos hatalmakat, amelyek a háttérből a szálakat mozgatják? Vajon túlélheti-e Gerard és Helen szerelme, hogy ilyen távol kerültek egymástól? S a fő kérdés: a tizenhárom, teljesen különböző egyéniségű és nemzetiségű fiú megtalálja-e a közös nyelvet egymással, és össze tud-e fogni egy közös cél érdekében?

A Páratlanok˗trilógia első kötete filmszerűen pergő történet, teli meghökkentő fordulatokkal és őszinte érzelmekkel.

2017. november 6., hétfő

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad


„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott.
Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.”

A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is.
Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…

2017. november 2., csütörtök

Erin Watt: Papír hercegnő


Egy ​lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához. 
Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad. 
Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött. 
Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük. 
Talán igaza van. 
Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait. 
Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni?

Kövesd a sorsát te is és éld át egy különleges világ örömét, bánatát!

2017. november 1., szerda

Anne L. Green: Elvarratlan szálak



A ​szerelem a legveszélyesebb fegyver.

Aiden Cross sorsa már a születése pillanatában megpecsételődött. Az anyja halála után alig pár hónaposan az olasz maffia elől egy tanúvédelmi program keretében Amerikába menekítik, ahol a nagynénje oltalma alatt felépítheti saját életét. Az új, szeretetteljes környezetnek hála, boldog lehetne, ám mégsem találja a helyét. Egyik zűrből a másikba keveredik. A múltjának titkai lassan benne is felszínre törnek, így visszatér olasz gyökereihez, hogy ráleljen önmagára.

Baleseti sebészként helyezkedik el egy római kórházban, ahol nemcsak a hivatásába vetett hitét kapja vissza, de rátalál a szerelem is. A tökéletesnek hitt boldogságot azonban beárnyékolja a balsors. A mindennapok részévé válik a megfélemlítés, zsarolás és korrupció.

Aria Bianchi határozott, ambiciózus rezidens, akinek életében az egyetlen fontos tényező: a munkája. Ám ez akarata ellenére hamar megváltozik, amikor feltűnik az új felettese Aiden személyében. A férfi humora, lazasága, lázadó életfelfogása lenyűgözi és magával ragadja a fiatal lányt. Közös jövőjük építésének útjában azonban egy leküzdhetetlennek tűnő akadály áll: a maffia.