2017. szeptember 28., csütörtök

J. L. Armentrout: Obszidián

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Az Obszidiánt nem kell senkinek bemutatnom. Hatalmas hírnévre tett szert viszonylag rövid idő alatt, mint külföldön, mind nálunk. Csak a moly.hu felületén jelenleg 2636 csillagozás és 1232 szöveges értékelés van róla (az enyém lesz az 1233 (: ) és 1278-an tették a kedvencek közé. A számok magukért beszélnek. Ja, igen, és emellett még mindig 93%-on áll. Ez sem elhanyagolható tényező. Hát így már főleg felkeltette az érdeklődésemet, mi lehet benne, ami miatt mindenki szereti?

Lehet kicsit közutálat tárgya leszek, de kimondom, ami a szívem nyomja: kifejezetten nem tetszik a borító. Tudom, szinte mindenki oda van érte, olvadoznak a csajok kilométeres sorokban, ha meghallják a Pepe nevet, de... neeem, szerintem nagyon nem. Viszont maga a háttér és a színösszeállítás nagyon szuperre sikeredett. Imádom a borító hátsó oldalát!
A címmel nem igazán tudtam mit kezdeni. Számomra semleges, majdnem, hogy bosszantó, fáradt pillanataimban bizony megesett, hogy beletörött a nyelvem. A sorozat részeit sem tudtam sok ideig beazonosítani, hogy milyen sorrendbe következnek egymás után.
A fülszöveget nem olvastam el előre, ezt már a könyvmolyképző kiadónál megtanultam, hogy nem szabad, mert sokszor többet árulnak el benne, mint kellene, és akaratlanul is az előrevetítésekkel lelövik a poénokat, fordulatokat. Sokkal kiszámíthatóbbá válik a történet.

Magyarul először 2013-ban jelent meg, tehát immár négy éve. Az én figyelmemet sem kerülte el, de mint látjátok, annyira nem is vonzott. Aztán elkezdődött ez a Dameon őrület, s akkora hype lett körülötte, hogy még távolabb került tőlem a sorozat. Gondoltam ha majd lecseng, és nem csak ódákat tudnak róla zengeni a molyok, na, majd akkor fogom kézbe venni. Teltek a hónapok, majd egy év, kettő...három... s mivel még most is ugyanolyan rajongással tekintenek rá azok, akik már ismerik, úgy döntöttem tovább nem várok. Nehéz volt olvasás előtt kiüríteni a fejemet, hogy elvárások nélkül induljunk el a közös úton, de sikerült. Lássuk is, mennyire volt rögös:
Ahogy elkezdtem olvasni két dolgot vettem észre: lassan már nem látok, mert besötétedett, illetve, hogy a regény felén már túl is vagyok. Konkrétan észre sem vettem, hogy egy-másfél órája ugyanabban a kényelmetlen "csak öt percet" pózban gubbasztok. Az első ténymegállapításom itt meg is született: olvastatja magát, de úgy, ahogy még könyv nem olvastatta magát eddig. Hihetetlen mennyire elrepült az idő, pedig azt hittem ténylegesen maximum tíz perc telt el.
A következő gondolat rögvest meg is született róla a fejemben, ahogy egy pillanatra felnéztem belőle: olyan, mint Stephenie Meyer Twilight sorozatának nyitó része, csak épp nem szimpla fantasy, hanem sci-fi köntösbe bújtatva. De tényleg! Ha megnézzük a felépítést, az eseményeket, akkor nagyon brutális egyezést veszünk észre: a lány az unalmas kisvárosban; a menzás jelenetek; ahogy folyamatosan piszkálja a csőrét, hogy valami nincs rendben; ahogy furcsa dolgok történnek vele és körülötte; még egy kocsis jelent is, ami hasonló! Már csak tényleg arra vártam, mikor szembesíti Edward-ot, pardon: Daemont azzal ,hogy vámpír. Pipa! Mindezt nem hibának mondanám. Mert lehet, hogy borzasztóan, feltűnően sok a hasonlóság, mégsem vett el egy fikarcnyit sem az olvasási élményből. Ez egy modern Twilight lett.
Hopp, egy dolgot már most kihagytam, méghozzá az első pár sor hatását. Mert hát ez a könyv nem szép lassan kezd az olvasó kedvencévé válni, hanem rögvest az első lapokon elnyeri a szívét, mikor is megtudjuk, hogy Katy nem csak egy szimpla tinédzser a maga kis lökött gondjaival, hanem egy vérbeli könyvmoly, aki blogot is vezet már évek óta, s rendszeresen posztol is. Vannak visszatérő rovatai, s ugyanolyan mély szerelembe tud esni egy-egy olvasmánnyal, mint jó magam. Ügyes húzás, meg kell mondanom ügyes húzás volt az írónőtől, hisz melyikünk szívét nem nyerte el rögvest ezzel? S ha tovább olvassuk, kiderül, hogy Katy nem különleges külsőre sem: nem tűnik ki a tömegből, nem a sulis ranglétra tetején áll, de nem is számkivetett, hanem egy szimpla, mezei diák. Átlagos főszereplő jó hobbival? Kilóra megvett!
S ha még ez nem lenne elég, akkor az sem utólagos szempont, hogy nagyon jól megírt könyvről beszélünk. Az a fajta humor, ami jellemzi azt kell mondjam, hogy teljesen egyedi. Egyfajta keveréke ez a normál és ironikus humornak, melyet a hirtelen reakciók tesznek még erőteljesebbé. Emellett a fordítót is erős gratuláció illeti, hiszen nem könnyű olyan szöveget létrehozni, ami az író eredetiségét tartalmazza más nyelven is.
Bevallom, elsőnek kicsit kétkedve tekintettem azért erre a kötetre. Nem csak a hype miatt, hanem ez a sci-fis beütés miatt is. Ha megnézzük a kiadó kínálatát, egy kezünkön meg tudnánk számolni, hogy hány könyvet adtak ki ezen műfajban. Azok is jó könyvek lettek, például a Túl a végtelenen nekem kifejezetten tetszett, de ettől függetlenül nem éppen ez a fő, de még a mellékvonala sem. Mi jut rögvest eszünkbe, ha meghalljuk a földönkívüli szót? E.T. Pontosan. Na már most, ezzel azért nehéz eladni valamit a romantikától túlfűtött fiataloknak. A kedves írónő igencsak nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen sok előítéletnek kellett ellentmondania, ami szimplán csak a könyv címkézésből fakad. Én azt mondom, állta a sarat, egyedi lett a története. Nekem nagyon tetszik ez az elképzelés, hogy mégis micsodák is ők. Tetszett, hogy olyan világot épített köréjük, ami kizárja a buktatókat, hiszen abból rengeteg lehetne, kezdve ott, hogy hogyan nem vette még őket senki észre, amikor nem éppen visszahúzódók. Minden kis repedés ki van küszöbölve. Zseniális. 
Egyetlen egy dolog miatt nem lett kedvenc: ez pedig a vége. Az ötlet nagyon jó, hiszen a sorozatot kellőképp meg tudja alapozni az eseményekkel, de a megvalósításba ott már beletörött a bicskája. Az utolsó egy fejezet, a levezetés az, ami ront az eddigi élményen. Kemény csajszi Katy, az biztos, de mintha ott egy pillanatra szélütést kapott volna. Nem azért, amit mond és tesz, hanem ahogy. Ezen lehetett volna még egy kicsit dolgozni. Sajnáltam nagyon, hogy tényleg az utolsó pár oldalon vetett ki a történet magából.
S jöjjön a mélyugrás. Az újabb kiadványok már tartalmaznak plusz fejezeteket, melyek Daemon szemszögéből mutatnak be egy-egy eseményt. Elsőnek megörültem neki, hogy beleláthatunk ennek a pimasz dögnek a fejébe, de nagyon lehangolt. Daemon sármja pont ebben "a bunkó vagyok, kicsit nem törődöm, de ha engedek az önfejűségemből, akkor egészen jófej tudok lenni" dologból áll. Na, hát egyáltalán nem ez zajlott le az írónő szerint a fejében. Biztos neki van igaza, hiszen ő alkotta meg a karaktert, de én nem gondoltam volna, hogy ennyire nyálas lesz. Jobban örültem volna, ha nem első pillantásra rajong már Katyért. Kellett volna egy fokozatos felépítés.

Bánom, hogy ennyit vártam ezzel a sorozattal. Azt még jobban, hogy nincs a polcomon. De ez változni fog. Nagyon várom a folytatást, ahogy időm engedi, már neki is fogok ugrani! Egyszerűen imádom az írónő stílusát! Teljesen levett a lábamról, s a kanapémhoz szegezett minden egyes sorával. A poénjain néha hangosan nevettem, volt, amit fel is olvastam páromnak - bár ő kevésbé értékelte úgy, hogy csak minimális betekintése volt a történetbe. S ezennel fejet hajtok a többség előtt: ez tényleg egy olyan könyv, ami megérdemli ezt a mennyiségű figyelmet. Megvan benne minden, ami egy kis kikapcsolódáshoz kell: egy jó alapgondolat, szerethető karakterek, egy kis csipetnyi romantika, valamennyi bonyodalom és rengeteg humor, ami megadja az íze javát. 



"Daemon számára az érkezésem volt a vég kezdete. Az apokalipszis. Kat-mageddon."

"– (…) Imádok olvasni, és élvezem, ha könyvekről beszélgethetek."

"– Mindig azt tapasztaltam, hogy a legszebb emberek, az igazán, kívül-belül szépek azok, akiknek valójában fogalmuk sincs a hatásukról. – A tekintete a szemembe mélyedt, egy pillanatig csak álltunk ott szoros közelségben. – Azok, akik közszemlére rakják a szépségüket, elfecsérelik. Az ő hatásuk elmúlik, a kinézetük csak egy kagylóhéj, semmi mást nem rejt, mint árnyakat és ürességet."

"– (…) normálisnak lenni néha olyan unalmas."

"Mindig is fel tudtam olvadni az olvasásban. A könyvek birodalma szükséges menedék volt a számomra, és boldogan ugrottam fejest a lapok közé."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése