2017. április 19., szerda

J. A. Redmerski Megölni ​Sarait

"– Ez ellentmond mindannak, ami vagyok, Sarai – mondja, és megcsókol. 
– Nem, dehogyis – suttogom, és visszacsókolom. – Ettől csak több leszel, mint aki vagy."

Ez a kötet a legnagyobb elismeréssel került a felső polcomra. Oda csak a kedvencek és a kemény kötetesek kerülhetnek, márpedig az előbbi magába foglalja az utóbbi kategóriát teljesen, mint részhalmaz. J. A. Redmerski könyve egy olyan témát boncolgat, amivel még sehol sem találkoztam. Imádtam ezt az egyedi hangulatot, ami teljesen végigkísért az olvasás közben.

Hát igazából nem jutok szóhoz. Leültem olvasni, és azt vettem észre, hogy a regény háromnegyede huss... eltűnt, a maradékra meg két napig nem volt időm, pedig már majd megvesztem kíváncsiságomban, mi fog történni. 
A cím most kivételesen nem fogott meg. Megölni Sarait. Úgy néztem csak rá, hogy hát jó, de mit kezdjek vele? Nekem snassz. Ha akarjátok, tegyétek. Viszont a borító az annál inkább megragadott. Nem is tudnám megragadni, hogy miért. Úgy vonzza a tekintetet az a kéz, amin lecsorog éppen a vér. Valahogy azt sugallta, hogy nem, Sarai nem fogja hagyni, hogy megöljék. Úgy ellentmondott a címnek, s emiatt az ellentétes hatás miatt vettem kézbe a könyvet.

Ez a kötet volt a rázós könyvek sorozatból az első, amit kézbe vettem, így stílus szempontjából sem tudtam igazán, hogy mire vállalkozom. Azt hittem, kapni fogok majd egy erotikus, mély szántó gondolatokat nélkülöző sablontörténetet, de szerencsére hatalmasat tévedtem.

A Megölni Sarait című könyv főszerepében, milyen meglepő: Sarai áll. Nincs felvezetés, belevág a történet kellős közepébe az írónő, s az olvasó is egy pillanat alatt összehúzza magát és csendben hallgatódzik, mégis mi történik odakint. Az ember sok mindent megtudhat, ha csendben marad. A minket körülvevő világ folyamatos zsibongásából az érdemi információkat kiszűrve olyan tudást sajátíthatunk el, ami a későbbiekben rendkívül hasznos lehet. Sarai sincs ezzel másként, az elmúlt években maszkot hordva csak némán figyelt és várt. Várta azt a pillanatot, ami végre bekövetkezett: megszökhet börtönéből, amiben már régóta raboskodik. A lehetséges kiút egy Victor nevezetű bérgyilkoson vezet. Nem a klasszikus értelmébe vett lehetőség, de hát az adott körülmények között sokkal kecsegtetőbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Maga a szökés nagyon gyorsan, pár oldal alatt lezajlik, ami számomra igen meglepő volt. Ennyi? Akkor eddig miért nem lépett meg? Szerencsére az író nem botlik ilyen hibába: hamar rávilágít a tényre: ha meg is szökött volna előbb ez a szerencsétlen lány.. mégis mit ért volna el vele? Azt sem tudja, hol van, hogyan juthatna így haza? S pont ezek az apró magyarázatok teszik hitelessé a történetet. 
Innentől kezdve kezdenek csak igazán bonyolódni a dolgok, hiszen Sarai mélyen, belül már sosem lehet az az ember, akivé válhatott volna, ha nem köt ki egy ilyen telepen. S itt álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el... Sokan mondhatják ugyanis, hogy ez nem így van. Mindenből fel lehet épülni, főleg, hogy igazán rossz nem is  történt vele, hiszen a többiekhez képest meg volt becsülve. Igen ám, de a legfogékonyabb korszakában, mikor a személyisége teljesen kialakul, akkor kapott egy olyan torz képet maga elé, amitől nem könnyű megszabadulni. Nap, mint nap erőszakkal, vérrel és halállal szembesült, emiatt jobban viseli ezeket a dolgokat, mint bárki más, hiszen számára ez vált hétköznapivá. Emiatt az értékrendje teljesen átértékelődött. Nos, ha ezek után mondja valaki azt ,hogy egyik pillanatról a másikra vissza lehet térni a mindennapi életbe... az kicsit gondolkozzon el, mert képtelenség.
Victor és Sarai rengeteg dolgon megy keresztül együtt, ami összekovácsolja őket. Victor végig a titokzatos magabiztos pasas marad, akit az elején megismertünk. Nekem tetszik ez a fajta bemutatkozása, mert attól független, hogy szinte semmit nem tudunk meg róla a lényegi információkat megkapjuk, például, hogy saját értékrendje szerint cselekszik és gyakran felülbírálja a kapott parancsot, hogyha ő máshogy gondolja a dolgokat. Ez nekünk elég is, hiszen emiatt lehetséges az, hogy foglalkozik Sarai-al. 

A történet kétféle nézőpontból van elénk tárva. Legtöbbször Sarai szemén keresztül látjuk az eseményeket, de ritkán fellelhető egy egy jelenet Victor szemszögéből is. Ezeket a fejezeteket imádtam, csüngtem minden egyes szón és gondolaton. Annyira szerettem volna belelátni ennek a férfinak a gondolatai közé, hogy ezek a kis rövid pillanatok teljes boldogsággal töltöttek el, szinte mindig végigmosolyogtam őket.
Végig a realitás talaján maradunk. A szereplők nincsenek túlidealizálva és logikusan gondolkodnak, néha már túlságosan is. 
Tetszik, hogy megadta a választási lehetőséget az írónő mindig Sarai-nak. Mindig volt két út, ami közül választhatott, úgy mondva nem volt semmi ráerőltetve. Tetszett ,hogy a kettejük közötti vonzódás nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, hanem időt hagyva arra, hogy tényleges kapcsolat jöhessen létre még ebben az elfuserált életben is.

Ugyanakkor félek a folytatástól. Lehet, hogy a vége enyhén szólva is nyitott, rengeteg kérdés marad az olvasóban, de annyira nehéz a továbbiakban is hasonlóan izgalmas eseményt elénk tárni. Az első rész nagyon magasra tette a mércét. Ezek után megőrülnék ha a következő részekben arról olvashatnék például, hogy mennyire sikerült a társadalomba beilleszkednie. Kiábrándító lenne. Egy epilógussal tökéletesen megállta volna véleményem szerint a helyét, mint önálló kötet is.  Vagy legalább egy epilógus kellett volna arról, hogy mégis mi van most Victorral.... Nem, erről a könyvről nem lehet értelmesen beszélni. Ezt olvasni kell!

Ajánlanám mindenkinek, aki egy nagyon egyedi történetre vágyik, vagy ha teljesen ki akarja zárni a külvilágot.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Kíváncsi vagyok, vajon én járok-e a fejében. Mivel én képtelen vagyok megállni, az enyémben egyfolytában ő jár."

"Úgy tűnik, rengeteg olyan dolog van, amit megtehettem volna, és amit meg kellett volna tennem."

"Azt hiszem, mindannyian úgy vagyunk beállítva, hogy csóváljuk a fejünket mások hülyeségét látva, egészen addig, amíg mi magunk is kétségbeejtő helyzetbe nem kerülünk."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése