2017. január 3., kedd

2016 összegzése.

Sziasztok!

Nem egy általános összegzést készítettem el. Mind a magánéleti mind a könyves teljesítéseket hozom nektek most. Külső bíztatásra a könyves top 10-es listámat is megosztom veletek. Tartsatok velem! :)

S akkor kezdjük pár változással, amik tavaly történtek:
  • Április óta csak ketten lakunk párommal egy albérletben, amit mi ketten tartunk fent.
  • Áprilisban elkezdtem aktívan molyolni.
  • Nyáron tudtunk szervezni két közös nyaralást is.
  • Július végén menyasszony lettem.
  • Lecseréltük az akváriumunkat egy kétszer akkorára.
  • Rengeteg könyvet szereztem be. 
  • Rengeteg barátra tettem szert.
  • Elindítottam az első blogomat.
Szóval akkor jöjjön pár adat a 2016-os év olvasmányaiból.:)
  • Tavaly összesen 111 könyvet olvastam el. 
  • Belekóstoltam szinte minden kategóriába. A komfortzónámból kilépve elmerültem a krimi illetve a dark, urban és steampunk fantasy világába. S nem bántam meg, sőt, megszerettem őket, s biztos, hogy még fogok olvasni hasonlókat, hogy kitoljam a határaimat.
  • 2016-ban belekóstoltam a magyar szerzők tollából született kötetekbe is, s hihetetlen meglepetés ért. Szinte kivétel nélkül az összeset imádtam! Több könyv is a kedvencek között landolt és vissza is köszön a top 10-ben. :)
  • Elsősorban sorozatokat olvastam, legalábbis belekezdtem. A legtöbb esetben még várom a magyar megjelenését a további részeknek. 
  • Kedvenc már befejezett sorozatom Jennifer A. Nielsen Hatalom trilógiája lett.
  • Összesen 41142 oldalt olvastam el. 
  • 6 könyvet nyertem és egy dedikált könyvjelző boldog tulajdonosa is lettem.


S végül.... Jöjjön a a top 10-es lista:

10. helyezett: Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Egy csodálatosan szívszorító történet két fiatalról. Rengeteg tanulságot tartalmaz, kifacsarja a lelket, ugyanakkor be is gyógyítja. Az értékelésemet róla ide kattintva érhetitek el.

9. helyezett: Gaura Ágnes: Lidércnyomás
Ha könnyesre szeretnéd nevetni magad, akkor mindenféleképpen ajánlom. Nyilvánosan, a buszon hangosan felkacagtam. Többször. Imádom!

8. helyezett: Jennifer A. Nielsen: Árnytrón
Az egész sorozat fenomenális. Fent tartja az olvasó érdeklődését, folyamatos meglepetést okoz. De az utolsó rész... Mindent visz. 

7. helyezett: Anne Bishop: Vörös betűkkel
Egy teljesen új világot ismerhetünk meg. Nincs benne semmi klisé, teljesen egyedi. A történet, a helyzet, az elképzelt világ, még az írásmód is. A humora fenomenális! Ajánlom mindenkinek, aki egy nagyon jó fantasy-re vágyik. Az értékelésemet róla ide kattintva érhetitek el.


6. helyezett: B. N. Toler: Lélekvesztők
Aki ismeri a Wow kiadó könyveit, az tudja, hogy miért került a középmezőnybe a listámon. Ez  a könyv segít feldolgozni az elvesztett szeretteink után érzett fájdalmat.  

5. helyezett: Kerstin Gier: Silber - Az álmok második könyve
Hát igen. Egy YA könyv, ami kilóg a többi közül. Elragadóan aranyos. :) Nagyon várom már a folytatást!

4. helyezett: Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara
Az első zafír pöttyös könyvem, s úgy érzem, nem az utolsó! Imádom a fantasy könyveket, imádom az enyhe romantikát és imádom a küzdelmeket, mikor nem haboznak vért ejteni a cél érdekében. Csodálatos! Az értékelésemet róla ide kattintva érhetitek el.


3. helyezett: Brittainy C. Cherry: Lebegés

Csodálatos történet az elvesztésről, a fájdalomról, a gyógyulás folyamatáról és az egymásra találás fontosságáról. A karakterekkel együtt megyünk mindazon keresztül, amit nekik át kellett élniük. S hogy ne legyen unalmas vagy hétköznapi, a végén egy krimi szál is a képbe kerül. 

2. helyezett: Baráth Viktória: Első tánc
Hát mit ne mondjak... nagyon sokat gondolkodtam, melyik legyen az első és melyik a második. Holt verseny alakult ki a szívemben. Viktória első regénye annyira a szívemhez nőtt... sosem gondoltam volna, hogy ennyire megszólít egy könyv. Zoey-val én is azonosultam az elején. Vitatkoztam vele a ballépései miatt. De ahogy telt múlt az idő, miután leraktam a könyvet... egyre jobban megértettem. Úgy érzem a 2017-es évben is elő fog kerülni még. Nem is egyszer. Az értékelésemet róla ide kattintva érhetitek el.



S végül jöjjön az első helyezett: Kim Holden: Bright Side
Ez a könyv egy olyan szituációt boncolgat, ami a legtöbb ember életében sajnos jelen volt, van vagy lesz. Én is mentem át hasonlón, mint Gus. Ezt a könyvet kötelezővé kéne tenni. Olyan sokat tanulhat belőle az ember! Átértékeli az egész addigi életét és jobbá válik. Létrejön a Bright Side hatás.


8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Ennyire jó volt a Bright Side?
    Nemrég kezdtem el szemezni vele, lehet, minél előbb sort kerítek majd rá. :)
    (sok sikert a blogodhoz :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az eddigi legmeghatározóbb könyves élményem. :)

      Törlés
  2. Szia!

    Ennyire jó volt a Bright Side?
    Nemrég kezdtem el szemezni vele, lehet, minél előbb sort kerítek majd rá. :)
    (sok sikert a blogodhoz :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csatlakozom Niitaa-hoz, nekem is 2016 egyik toptoptop könyve volt - pedig én a fantasy-ba vagyok beleszerelmesedve, de ez a könyv földhöz vágott.

      Törlés
  3. Lassan már nem is merek könyves értékelést írni vagy toplistát készíteni (mert nekem is tervben van :D), annyira hasonló az ízlésünk sok mindenben. XD A végén még azt mondják, koppintalak. :D (40000 oldal? :O Te jóóóóó ég!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dehogynem mersz! :D
      Attól még, hogy egyezik az ízlésünk én tudom, hogy nem plagizálsz! :D (igen, ezt a fogalmat is fősulin szedtem fel :D ) Amilyen stílusod van csajszi.... Várom a bejegyzéseket! ;)

      Törlés
    2. Riogattak, hogy ne plagizáld a szakdolgozatodat? :D Nálunk ott puffogtatták a legtöbet. XD

      Törlés
    3. meg a legelső beadandónál is már! :D

      Törlés